Sziasztok, a helyzet a következő: vettem az első kerékbe egy nagyobb féktárcsát, ehhez kellett adapter is. 160-ról 180-asra ( Shim SM-RT66M) váltottam, szereltem volna össze tegnap a cuccot, de arra nem gondoltam, hogy az adapter miatt egy hosszabb csavar fog kelleni ahhoz, hogy összefogja a tárcsaféket, az adaptert és elérje magát a villát is, ahova bement volna a menet vége. Nem volt ekkora csavarom itthon, úgyhogy szétszedve hagytam estére a bringát, ma pedig elmentem a boltba, venni 1 centivel hosszabb csavart. Hazaértem, álltam volna neki a dolognak és csak akkor vettem észre, hogy teljesen felpuhult az első kerék fékkarja, mintha nem lenne benne olaj (hidraulikus tárcsafék). Ezen meglepődtem, mert állítva hagytam a bringát, semmit nem csavartam ki, ami indokolta volna ezt, sőt, még a dugattyúk közé is a lehető legvastagabb távtartót passzíroztam be, nehogy "valahogy" beljebb csússzanak. Olajfolyást sehol nem láttam. Emiatt mindenképp szervizbe kell vinnem a cangát a napokban, mert én nem tudom házilag feltölteni. Az már csak hab a tortán, hogy ettől függetlenül azért megpróbáltam belőni a tárcsát, de az istennek nem tudtam úgy bekalibrálni, hogy egy kerékpördítés után ne halljak fordulatonként egy súrlódó hangot. Lényeg a lényeg, vajon mitől puhulhatott fel a fékkar másnapra, ha senki hozzá nem nyúlt és elvileg nem folyhatott ki a rendszerből az olaj? Tudom, látatlanban nem könnyű válaszolni, de minden info/tipp érdekelne. Maga a fékrendszer egyébként egy Tektro hd-m285.