Sziasztok!
2023 januárban egy súlyos belsővérzéses betegségből felépülve tavaly áprilisban orvosaim tanácsára kezdtem el bringázni, 50 évesen. Hosszas gondolkodás után egy Kroos Esker 1.0 gravel bicaj mellett döntöttem, mivel itt Szolnokon és a környéken sem az utak, sem a kerékpárutak minősége nem a legjobb, de cserébe sok helyen lehet a gátakon is csapatni. A bringa nekem bevált, kényelmes.
Azonban eljött az a pillanat, hogy át kellene alakítani a hajtást és a váltást. Egyszerűen nincs szükségem elől két sebességre, a kisebb lánckerékre egy év alatt alig-alig váltottam. Továbbá zavaró az is, hogy tempósabb haladásnál, vagy kiállva tekerésnél a lánc - adott hátsóváltó pozíciókban - bele-beleér az első váltó testébe. Hogy ez a négyszögtengelyes hajtómű "hajlékonysága" okozza-e, azt nem tudom, mindenesetre az első váltót egyszerűen lehetetlenség minden pozícióra helyesen beállítani.
Itt az Alföldön nincsenek dombok, évente csak néhány alkalommal tervezek "mászósabb" túrákat valamelyik középhegységünk tájára. Így arra gondoltam, hogy 1x11 vagy 1x12 sebességre szeretném átépíteni a bringát, amennyiben a bringa jellemzői engedik. Ebben kérném a tanácsotokat, hogy milyen alkatrészeket kell beszereznem.
Az egy év alatt kb 2500 km-t tekertem le, ebben a téli görgőzés is benne van. Talán 3400-3500 km-re is felmehet a mennyiség, ahogy egyre erősebb és kitartóbb vagyok, ehhez a teljesítményhez szeretnék viszonyítani az upgrade alkalmával. A mechanikus tárcsafékkel elégedett vagyok, azt nem szeretném bolygatni. Nem gondolom, hogy csúcskategóriás elektromos váltóra lenne szükségem, az nekem már egy magasabb polc és anyagilag sem szeretném túlfeszíteni a kereteket. Nem vagyok márkafanatikus sem, tehát részemről mindegy, hogy ki az adott alkatrész gyártója, ha egyébként megbízható és kedvelt termékről van szó.
Tehát adott a kérdés: milyen alkatrészeket javasoltok ahhoz, hogy a bringámat 1x11 vagy 1x12 sebességűre alakítsam át?
Segítségül csatolom, hogy jelenleg, a szinte gyári bringám (nyerget és külsőgumikat cseréltem csak) milyen adottságokkal bír: ÉVJÁRAT 2022, KERÉK 28", VÁZ Aluminium Lite, VÁZ ANYAGA alumínium, SZÍN grey / graphite, glossy, VILLA Aluminium, VÁLTÓFOKOZAT 16 (2x8), ELSŐ VÁLTÓ Shimano Claris R2000, HÁTSÓ VÁLTÓ Shimano Claris R2000, VÁLTÓKAROK Shimano Claris R2000, ELSŐ FÉK Tektro MD C550, HÁTSÓ FÉK Tektro MD C550, FÉKKAROK Shimano Claris R2000, FÉKTÁRCSÁK Disc (160), KORMÁNYCSAPÁGY FSA NO.42/ACB;1-1/8"-1,5", HAJTÓMŰ FSA Tempo, 46T-30T / 175MM, KÖZÉPCSAPÁGY FP-B902, FOGASKOSZORÚ Shimano HG41-8, LÁNCKERÉK 11-32T, LÁNC Shimano HG40, ELSŐ AGY GL-B57F-D, HÁTSÓ AGY GL-B57R-D, FELNIK Kross, KÜLSŐ GUMIK Continental Double Fighter III 28x1,4 (37-622), MAXIMÁLIS GUMIMÉRET 700x45C/ 27,5x2,1, KORMÁNY Aluminium 420/31.8, STUCNI Aluminium 80/31,8, MARKOLAT Fizik Terra Microtex, NYEREG DDK Comfort Plus Sport nyereg, 272 x 142 mm, NYEREGCSŐ Aluminium SP-218,
Köszönettel: Gyuri