Kinek jó a kerékpárút?
Biztosan jó azoknak, akik döntenek róla, megtervezik, kivitelezik stb. Minél több kézen megy át a pénzt, annál több tenyérhez ragad valami belőle. Azon kívül lehet dicsekedni a statisztikákkal.
Jó az autósoknak, akiknek így nem kell kerülgetniük a lassan haladó bicikliseket, nem kell szentségelniük, kockáztatniuk az ügyetlenkedők, részegek, kivilágítatlanul közlekedők stb. miatt.
Talán jó Mari néninek, Józsi bácsinak, Pistikének: nem kell különösebben ügyelniük a forgalomra, kényelmesen eldöcöghetnek rajta a boltba, kocsmába, iskolába. Ha összetalálkoznak egy ismerőssel, le is szállhatnak, ráérősen elbeszélgethetnek.
Aligha jó a bringásnak, akinek éppen sürgős dolga van, vagy hosszabb utat akar megtenni jó iramban. Ő bizony ráfarag, mert a kerékpárút ilyen célra jószerével alkalmatlan.
A bringautak többsége jól mutat, de egy kocogó gyalogosnál sebesebben nemigen lehet rajtuk tekerni, ugyanis:
– Rossz minőségű a burkolat: sokszor az erre a célra alkalmatlan járókőből van kirakva. Kirázza a bringásból a lelket, ráadásul még hepehupás is, mert nincs megfelelően alapozva. Ha aszfalt a burkolat, akkor gyűrődések, repedések, illesztési hézagok stb. vannak rajta, egyiken-másikon akár fel is ütődhet a gumi. Ráadásul az aszfalt is rosszul van aládolgozva, így aztán buckákkal tarkított, mint a Kiskunság homokja.
– A keresztező utaknál, járdáknál legtöbbször nincs rendes akadálymentesítés, legkevesebb 5–10 cm magasságkülönbség mindenütt van. A bringaút nem ritkán 25–30 cm magas ugratóval kezdődik/végződik.
– Veszedelmes, be nem látható kereszteződéseken kell áthajtanunk nem egyszer. Ezek kifejezetten öngyilkosjelölteknek készülnek.
– Komolyabb akadálynál, ahol munka lett volna megoldani a bringaút tisztességes kialakítását, kitesznek egy „itt a vége” táblát. Boldoguljon a bringás a továbbiakban, ahogy tud.
– A célhoz vezető út gyakorta egy részeg tekergéséhez hasonlít. A bringaút átvezet az utca egyik oldaláról a másikra, aztán vissza, és még hétszer.
– Lépten-nyomon lassítani kell, hogy ne szálljunk el egy-egy élesebb kanyar miatt.
– Buszmegállókban, boltok, kocsmák, iskolák bejárata előtt ácsorgókon, metróbejáratokból kiözönlő utasokon stb. kell átverekednünk magunkat.
– Kapualjakból előbukkanó gyalogosokra, autókra kell ügyelni. Várakozó autókat és egyéb akadályokat (elektromos elosztókat, hirdetőoszlopokat stb.) kell kerülgetni.
– Ott vannak a minden teret betöltő, magukat birtokon belülinek tekintő gyalogosok. Álmodozó ifjú költők és szerelmespárok. Hajlott korú matrónák bevásárlókocsijukkal. Egymással trécselő anyukák babakocsijukkal és szabadjára engedett gyermekeikkel. Kutyások fékezhetetlen kutyáikkal. Ezek köztudottan szívesebben lebzselnek a kerékpárúton, mint a járdán.
Nap, mint nap tapasztalom, hogy a kerékpárutak többségén nagyobb veszélynek vagyok kitéve, mint az úttesten. Nem mondom, hogy az autók között sokkal jobb, de ott legalább bringáshoz illő sebességgel juthatok előre. Nekem, és bizonyára sokaknak az lenne jó, ha ésszerű keretek között szabadon dönthetnénk, hol akarunk tekerni: az úttesten, vagy a kerékpárúton. Ha kényelmesen döcögni van kedvem, szívesen megyek az utóbbin, ha viszont sürgősebb vagy hosszabb úton vagyok, inkább elkerülném. El is kerülöm, akár azon az áron, hogy más útvonalat kell választanom. Közben cifra lószerszámot kívánok azoknak, akik megalkották és törvénybe iktatták azt a szerencsétlen rendelkezést, hogy köteles vagyok mindenkor a bringaúton „haladni”. Bocsánat, elhamarkodtam, csak azoknak kívánom, akiknek ez büntetés!